Szóval amikor én még kislány voltam, egy ilyen szép kis cipó receptje volt egy magazin címlapján, és végre így nagyjából két évtized után, immár kovászzal, elkészült a majdnem hajszálpontos mása a saját konyhámban is. Rum és bor, hát sikerülhet ez rosszul?

Ilyen lett a kis drága:

És íme az eredeti kép mellett. Elégedett vagyok...

 

A receptért kattints a szövegben a lilával kiemelt linkre!

Jó pár éve élek Angliában, és bár sok mindent szeretek itt, a helyi konyha nem igazán lopta be magát a szívembe. De azért egy-egy finom falat bármilyen nép konyhájában akad. 

Ilyen például egy desszert, amiről egy középkorú angol ismerősünk mesélt mély nosztalgiával, mivel gyerekkorában a nagymamája szokta neki készíteni. Szóval mivel elképesztően figyelmes ember vagyok, összehoztam neki egy adagot, hadd nosztalogjon. Erősen úgy tűnt, hogy nem rontottam el nagyon a magyar kezemmel az angolos fogást.

Alapvetően egy nagyon egyszerűen elkészíthető, viszont igen finom sütiről van szó, csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbálja ki. Az más kérdés, hogy nem a legszebb, ha már fel van vágva...

Később elkészítettem másféle gyümölcsös réteggel, kalácsos alappal is, ezúttal egy adagos kiszerelésekben, így sokkal szebb lett. 

Persze azért kihívás is tud lenni a csigasütés. 

Először is el kell találni a megfelelő keménységet a tésztához. Ha túl puha, szétszakad, nem lehet rendesen feltekerni. Ha túl kemény, akkor meg nehéz nyújtani, és megint nem lehet tekerni, mert törik. Aztán túl ragacsos sem lehet, mert ismét tekerési gondjaink lesznek, amikor leragad a deszkára.

A tekerés maga még ideális tésztaállag mellett is kissé nehézkes, mert könnyű kitolni közben a tölteléket a tésztából.

A szeletekre vágás is tud izgalmas perceket okozni, mert könnyű vagdosás közben teljesen szétlapítani a kis csigákat.

Végül pedig könnyű őket túl szárazra sütni, és máris oda az omlós, puha csiga-biga. 

Hogy hogyan érdemes ezeket a problémákat kezelni, azt még én is csak tanulgatom. A tészta állaga a legnagyobb kihívás. Ha sok vajat, zsiradékot használunk, finom puha lesz a végeredmény, de nagyon nehéz lesz formázni. Ha sok a liszt, könnyebb dolgozni vele, de száraz lesz a csiga. A legjobb talán, ha amolyan gyurma állagot tudunk kibalanszozni. Továbbá bár a receptjeim tartalmaznak sikért, hiszen ezeket még így készítettem, az utóbbi időben arra jutottam, hogy jobb a tészta nélküle.

A feltekerésnél leginkább a gyakorlat segít. Próbáltam mindenféle segédeszközöket használni, de egy idő után nem szükségesek, rá lehet érezni. Mindenesetre ha nagyon nem akar menni szabad kézzel, akkor egy jó széles, lapos lapát, tésztakaparó nagy segítség tud lenni. 

A vágás a legegyszerűben orvosolható gond, csak egy kis trükköt kell hozzá ismerni: kés helyett cérnával érdemes vágni. Átbújtatjuk a tekercs alatt, átvetjük a két végét egymáson a tekercs felett, majd mindkét végét meghúzzuk. Kész is a szép, szabályos csiga.

A túlsütés ellenszere egyrészt az alacsonyabb hőmérséklet, másrészt a sok gőz, végül pedig, ha minden kötél szakad, a sütőpapírral letakarás, ha még nem sült át teljesen, de már barnulna a teteje.

A végére pedig ráadásként mutatok ugyanilyen „csigás” tésztából egy egyszerűbb, de nagyon látványos desszertet, amivel sokkal kevesebb a macera, mint a hagyományos csiguszokkal: a klasszikus almarózsa kovászos változatban.

Főzés közben gyakran dolgozik az ember rutinból, oda sem figyel már, persze, pörkölt, hol itt a kihívás? Már meg sem kóstoljuk menet közben, tudjuk, mi hogy működik, mire számíthatunk. Aztán vannak kísérletek is, amikor mindig módosítunk valamit, javítgatunk, alig várjuk, hogy kész legyen, és próbálgatni lehessen a pudingot.

A legszebb pedig az, amikor a kísérletezés végére olyan receptet hozunk létre, amin már nincs mit javítani, pontosan olyan, ahogy az elképzeltük, egyszerűen tökéletes.

Na, ez a túró rudi olyan.

 

A receptért kattints a szövegben a lilával kiemelt linkre!

Sokat vacakolok a konyhában azzal, hogy olyasmiket kreáljak, amiket egyébként két fillérért megvehetnék a boltban. A sajtos tallér pl. ilyen. (Jó, megvehetném, ha Magyarországon élnék. Errefelé nem túl ismert dolog. De azért megoldható lenne, ha nagyon akarnám.) 

Na de evett már valaki mostanában bolti sajtos tallért? Fűrészpor leginkább. Amit otthon készítek, abba viszont olyan alapanyagokat teszek, amit én elfogadhatónak ítélek.

Jelen esetben a tallér annyira jól sikerült - majd lett még kicsit jobb némi finomítgatás után -, hogy már bottal sem piszkálnék meg boltit. Plusz előnye, hogy készíthetjük teljes kiőrlésű lisztből anékül, hogy ez bárkinek feltűnne, így egy kis finomsággal a legmakacsabb gyerekbe - férjbe... - is belediktálhatunk némi plusz rostot és egyéb földi jót nyafogás és panasz nélkül.

Szép dolog a gyengeségeink ellen küzdeni, de nem mindig fogunk sikerrel járni. A nassolás például nem a legjobb szokás, de néha olyan jól tud esni... Viszont ha van néhány bevált receptünk, amivel végezhetünk némi „ártalomcsökkentést”, azzal máris kicsit javíthatunk a képen. Ott van mindjárt a ropi. Alapesetben fehérliszt, zsír és tonnányi só, erre állatira nincs szükségünk. De a fene enné meg, finom! 

Itt jön képbe a kísérletezés. Tudunk-e ropit gyártani például zabpehelyből? Na és ha teszünk bele egy kis kovászt is? Meg kevesebb sót? Mindjárt jobb, ugye?